BME honlap| Telefonkönyv | Oldaltérkép

Tehetséggondozás

Tanszékünk számára kiemelkedően fontos a hallgatók szakma iránti elkötelezettsége, érdeklődésének fenntartása és növelése. Éppen ezért a hagyományos egyetemi képzés keretein túlmutató csoportos és egyedi foglalkozásokat szervezünk, ahol személyre szabott tudásátadásra is van lehetőség. Az érdeklődő hallgatóknak lehetőséget biztosítunk, hogy bekapcsolódjanak a tanszéken folyó kutatási és oktatási tevékenységekbe. Ezáltal elmélyíthetik szakmai ismereteiket, és a képzés során megszerzett elméleti tudásukat kiegészíthetik gyakorlati tapasztalatokkal.

Fontos feladatunknak tartjuk az utánpótlás-nevelést, ezért intenzív Demonstrátori programot kínálunk azon hallgatóknak, akik érdeklődnek az oktatás iránt.

Hallgatóink elmélyedhetnek egy számukra szimpatikus, naprakész kutatási témában, melyből rendszerint sikeres Tudományos diákköri konferencia (TDK) dolgozatok és helyezések születnek.

Heti rendszerességgel, alapvetően villamosmérnök hallgatóknak, Áramkörépítő szakkört tartunk, amely gyakorlati oldalról mutatja be a kis- és nagyfrekvenciás, analóg és digitális áramkörök tervezését, megvalósítását és üzemeltetését.

Várjuk mindazon érdeklődő hallgatóknak a jelentkezését, akik:

  • szeretnék a gyakorlatban kipróbálni elméleti tudásukat,
  • érdeklődnek az oktatás iránt,
  • el szeretnének mélyedni a tanszék által oktatott vagy kutatott tématerületekben,
  • szívesen közreműködnének a tanszéken folyó ipari projektekben.

Demonstrátori program

Demonstrátori programunk célja a tehetséges és érdeklődő hallgatók oktatási kedvének és tapasztalatának a megalapozása. Az oktatáson keresztül a saját tudásuk is elmélyül, biztossá válik. Nagy hangsúlyt fektetünk az előadásmód fejlesztésére, a magabiztosság megalapozására, melyet demonstrátoraink a későbbi egyetemi és ipari pályafutásuk során kamatoztathatnak. A demonstrátori tevékenység nem csupán a szakmai önéletrajzban mutat jól egy állásinterjún, hanem számos ösztöndíj elnyeréséhez plusz pontot jelent.

Az alábbi, tanszék által oktatott tantárgyak esetében kínálunk (lehet vállalni) gyakorlatvezetést, valamint házi feladat-, ZH- és vizsgajavítást:

  • Jelek és rendszerek I.
  • Jelek és rendszerek II.
  • Elektromágneses terek alapjai
  • Rendszerelmélet

Ha jelentkezni szeretnél, vagy csak kérdésed van keresd bátran a tantárgyak előadóit!

Tudományos diákköri konferencia (TDK)

 

Áramkörépítő szakkör

A 2019/20 tavaszi félévben az áramkörépítő szakkör / nagyfrekvenciás áramkörök realizációja tárgyat minden héten szerdán 12:15-14:00 között a V1 épület 501 teremben tartjuk.

A feladat egy rövidhullámú rókavevő megépítése: