Sablonok és segédanyagok

Ezen az oldalon az egyetemi mindennapok szükséges kiegészítők gyűjteménye található meg: egyrészt sablonok különböző dokumentációk, beszámolók és diplomák készítéséhez (plusz LaTeX segédanyagok, ha valaki ebben készíti a munkáját); másrészt pedig a tanszék munkacsoportjai, laborjai által használt (és így a hallgatói munka során is használandó) különféle számítógépes programok.

Tanszéki hivatalos formanyomtatványok szakdolgozat- és diplomaterv készítéshez

Kérelem a projekttantárgyak más tanszéken való teljesítéséhez

A Villamosmérnöki és Informatikai Karon az önálló laboratórium, szakdolgozat-készítés vagy diplomatervezés tantárgyak (a továbbiakban projekttantárgyak) teljesítése csak olyan tanszéken lehetséges, amely részt vesz a hallgató választott specializációja oktatásában. Kivételes esetekben, a kiemelkedő eredményeket elérő hallgatók számára a kar lehetővé teszi, hogy a projekttantárgyak valamelyikét a VIK olyan tanszékén teljesítsék, amely nem vesz részt választott specializációjuk oktatásában, más tanszék témája csak akkor fogadható el, ha a hallgató ehhez megszerezte a kar oktatási dékánhelyettesének engedélyét.

Feladatkiírás szakdolgozat- illetve diplomakészítéshez

Ezt az egyoldalas nyomtatványt kell kitölteni, megírni, amit feladatkiírásként a konzulens a tanszék vezetésének bead ellenjegyzésre, véleményezésre. Ezt követően az elektronikus változatot kell feltöltetni a konzulenssel a megadott határidőig a Diplomaterv Portálra.

Nyomtatott szakdolgozatba illetve diplomatervbe belefűzendő bővített feladatkiírás

Ezt a négyoldalas nyomtatványt a feladatkiírással azonosan kell kitölteni, ezenkívül ebbe kerülnek bele az adminisztratív adatok, konzulensi, bírálói vélemények. A nyomtatványt a tanszékvezető aláírásával együtt a végleges, tanszékre leadandó bekötött szakdolgozat illetve diplomaterv elejére kell a nyomdában köttetni, fűzetni.

Tanszéki dokumentumsablonok és arculati elemek

A HVT előadás és dokumentum sablonokat (csatolmányok) minden hallgató, oktató és kutató szabadon felhasználhatja eredményeinek és a tanszék bemutatására.

Letölthető sablon témalabor-beszámoló, szakdolgozat- és diplomaíráshoz:

Letölthető sablonok prezentációk (Önálló laboratórium beszámoló illetve diplomavédés) készítéséhez:

Az alábbiakban az általános stíluselemek találhatóak:

Cím: Cambria, félkövér (RGB:51 51 51)

Szövegtörzs: Helvetica (RGB: 85, 85,85)

Kiemelés a szövegtörzsben: Helvetica, félkövér (RGB: 85, 85,85)

Címsor 1, 2, 3 (h1, h2, h3): Helvetica (RGB: 85, 85,85) (csak a méret csökken)

Hátterek és HVT elemek színe: #8b2533 (RGB: 139, 37, 51)

Matematikai programok
  • MATLAB: egyik legelterjedtebb programcsomag, mely mind szöveges, mind grafikus programozási lehetőséget kínál (Simulink), emellett számos, a felhasználók által készített eszköztár, függvénycsomag érhető el. Tanszékünkön ennek a programnak a használata szakkör keretén belül sajátítható el.
  • Ingyenes alternatívák a Matlab helyettesítésére: Scilab illetve GNU Octave.
  • Mathematica: Matlab-hoz hasonló program, csak kicsit más megközelítésben. A felhasználóval egy jegyzetfüzeten keresztül kommunikál, ami a grafikus elemeket is támogatja (pl. integrálok íráshű bevitele), funkcionalitását tekintve Matlab-hoz hasonlók a képességei. Emellett egy online felület, a Wolfram Alpha is elérhető, ahol számos műszaki példa, programbeli alkalmazás érhető el.
  • Alternatíva a Mathematica helyettesítésére: Maple.
Áramkör szimulációs és tervező programok
  • TINA: analóg, RF, digitális és vegyes típusú áramkörök szimulációja, a szimulációs eredmények fejlett diagramokon vagy virtuális műszereken ábrázolhatóak.
  • Elsie: tervező program analóg szűrők készítéséhez, vizsgálatához.
Elektromágneses tér szimulációs programok
 
Nyomtatott huzalozású áramkörtervező programok
  •  KiCad: Kapcsolási rajzok és nyomtatotthuzalozású áramkörök tervezésére alkalmas, ingyenesen elérhető szoftver.
Antennatervező programok
  •  4NEC2: huzalantennák tervezéséhez kiválóan alkalmazható, MoM alapú ingyenesen elérhető szoftver.
LaTeX segédletek

A LaTeX-hez számos szerkesztő és/vagy fordító program érhető el, melyek segítségével dokumentumokat készíthetünk. A teljesség igénye nélkül a következő programok érhetőek el:

  • TeXnicCenter: ingyenes, nyílt forráskódú szerkesztő program, használatához fordító szükséges.
  • MiKTeX: ingyenes, nyílt forráskódú szerkesztő, fordító és csomagkezelő program. Érdemes más szerkesztő programmal használni, mert az itt elérhető szerkesztő program inkább Jegyzettömb jellegű.

Segédletek az elinduláshoz, ha még nem LaTeX-eztél korábban:

  • BME math LaTex: LaTeX magyarításának oldala a Matematika Intézet gondozásában, ahol a magyar nyelvű kézikönyvek és kiegészítők érhetőek el.
  • LaTeX Wikibooks: egy közel teljeskörű angol nyelvű online kézikönyv.

Tovább a kategóriában:

Média

{zipremote}http://hvt.bme.hu//images/sablonok/HVT_vetitettanyag_sablon_LATEX.zip{/zipremote}